HR
Emberi erőforrás

Egy szervezet sikerének legfontosabb tényezője az emberi erőforrás, a vezetők és a dolgozók ismereteiben, alkotóképességében rejlenek a szervezet által igényelt válaszok és megoldások. A vezetőség olyan kultúrát teremtett, melyben a dolgozók energiája, tetteik összhangban vannak azokkal a vágyakkal, melyekkel hozzájárulnak a sikerhez. Jelen van az elkötelezettség, a közös cél, melyet magukénak vallanak.

A cég humán stratégiája és az üzleti stratégia szorosan együtt működnek az Sz+C stúdió Kft-nél. Vállalatunk életében komoly fejlődés következett be alapítása óta. Versenyelőnyt jelentenek a vezetők és az alkalmazottak képességei, tapasztalatai, szakértelme, hosszú távú sikereinkben a dolgozók motivációjának fenntartása a cél. A vállalat eredményességét nagyban meghatározza a dolgozók eredményessége. Amiben kiemelkedik a vállalatunk a hazai munkáltatói mezőnyből, azok többek közt: kulturált magas színvonalú munkakörülmények, technikai felszereltség, egészségmegőrzési programok, környezettudatosság, magas szakmai tudás, állandó szakmai továbbképzések, és belső tréningek, társadalmi felelősségvállalás, családbarát szemlélet és széles körű családbarát intézkedések, munka és magánélet egyensúlyának összehangolása, különleges csapatépítő programok, gyermekprogramok, stabil, hosszú távú megélhetés, alacsony fluktuáció.

Elnyert díjak és kitűntetések

Családbarát Munkahely és Szolgáltatóhely 2023

Családbarát Mo. Központ Kft.

Zöld minősítés, ökotudatossági díjat elnyert hely 2022

Családbarát Munkahely 2021

Miniszterelnökség

„Zöld iroda” díj 2020

„Családbarát Munkahely Díj” 2017

Szociális és Munkaügyi Minisztérium
(kisvállalkozás kategóriában)

 „Aon Hewitt Legjobb munkahely” díj 2016

50 – 250 fő közötti vállalatok kategória

„Legjobb Női Munkahely”  II.díj 2015

Best Workplace for Women

„Üzleti Etikai Díj” 2011

„Tiszta, rendezett, virágos porta” díj 2010

„Szívbarát Munkahely” 1. díj 2009

(középvállalat kategóriában)

„Az Év Esélyteremtő Munkahelye” 1. díj 2008

(kisvállalkozás kategóriában)

„Legemberbarátibb iroda” különdíj 2008

„Zöld iroda” versenyen III. helyezés 2008

kisvállalat kategóriában

„Családbarát Munkahely Díj” 2007

Szociális és Munkaügyi Minisztérium
(kisvállalkozás kategóriában)

„Szekszárd Javáért” 2007

kitüntető cím, Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése által

 „Legszebb stand” 2007

több éven át, regionális expókon nyert díjak

„Tolna Megyei Kamarai Nívódíj” 2005

„Dél-Dunántúli Regionális Kamarai Minőségdíj” 2005

(kisvállalkozás kategóriában)

 „Év Vállalkozója” 2005

VOSZ országos szervezet díja

ZÖLD IRODA DÍJ

A KÖVET 25 Program keretében díjazták és bemutatták a környezetvédelmi és társadalmi szempontból leginkább példamutató intézkedéseket és vállalatokat, szervezeteket.

Zöld iroda díj

Zöld Munkahely Díjat nyert 2020. – kis, közepes és nagyvállalat kategóriában: SZ+C Stúdió Kft. – A mi irodánk még a szomszéd kertjénél is zöldebb c. pályázatával. A vállalat zöld munkahely programjának lényege: a zöld, környezettudatos megoldások alkalmazása a vállalati működés minden szintjén, az irodától a szelektív hulladékgyűjtésen és víztakarékosságon át napelemek használatáig.

A szekszárdi Sz+C Stúdió Kft. programjában hangsúlyos szerepet kap a környezetvédelem, energiatakarékosság, környezetkímélő- és emberbarát irodai működés, valamint a munkatársak fenntarthatósági szemléletformálása. A szervezetnél kezdettől fogva működik széles körű zöld irodai gyakorlat, környezet- és egészségvédelmi intézkedés, mely palettát az évek folyamán bővítik, fejlesztik, dolgozóiknak nemcsak a munkahelyi, hanem mindennapi életében kiemelt szerepet játszik a környezettudatos szemlélet.
A díjat Dr. habil. Boros Anita az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára és a zsűri képviseletében Prof. Dr. Zilahy Gyula a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tudományos és Nemzetközi Dékánhelyettese adta át.

TÍZSZERESEN KIVÁLÓ MÁRKA!

Az újHÁZ Centrum 2020-ban is elnyerte az egyik legfontosabb nemzetközi márkaértékelési díjat, a Business Superbrands díjat.

Kiváló márka

A rangos elismerést immáron tizedik alkalommal érdemelte ki Magyarország meghatározó építőanyag kereskedelmi hálózata, és tartozik ezzel a legnépszerűbb márkák mezőnyébe.

A Superbrands a széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló nemzetközi védjegy, mellyel a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkákat díjazzák szakmai szempontok szerint. A döntést több lépcsős előszűrést követően 45 tagú, független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság hozta meg.
A díjra pályázni nem lehet
, azt márkáktól független bizottság ítéli meg és a díjazott márkák számára.

A programot huszonnégy évvel ezelőtt a marketinggel és kommunikációval foglalkozó szaktekintélyek indították útjára Nagy-Britanniában. A cél kettős volt: a kiemelkedő márkák reflektorfénybe állítása, valamint követendő példák felmutatása. A minősítés biztonságot és garanciát nyújt a vásárlóknak a mindennapi választásuk során. A program az indulás óta a világ minden részén ismertté vált, ma már közel 90 országban jelent különleges minősítést a Superbrands cím.

A Superbrands Magyarországon immáron 16 éve díjazza a legkiválóbb márkákat, azonban csak kevés van köztük, amely évről évre részesül ebben az elismerésben.

Az internet korában az embernek sokkal több eszköze van a tájékozódásra, egyre több céges értékelés, minősítés érhető el, ezért ma már nem elég pusztán jó termékeket gyártani vagy jó szolgáltatást nyújtani, szükséges az etikus vállalati magatartás, transzparencia és elengedhetetlen a fogyasztók partnerként való kezelése is.

Az újHÁZ Centrum több mint 20 éve partner az otthonteremtésben. Az elmúlt évek alatt több ezer felépített és felújított otthon létrehozásában nyújtottunk szakértő segítséget. Fontos, hogy vásárlóink életében megbízható, biztos pont legyünk, de ugyanezt képviseljük partereink felé is ­– meghatározó piaci szereplőként is felelős vállalatként működünk, ezért a Superbrands díj ismételt elnyerése egy nagyon fontos visszaigazolás számunkra, köszönjük!